Száguldunk száguldunk…A vonaton kezdem el írni a bejegyzést ’ezen’ a napon (június 4.), habär magát a bejegyzést nem tudom mikor fogom publikálni. Jelenleg Tampere felé tartok Maijához, hogy lássak valamit Finnországból, ne csak Joensuut és Savonlinnát. Te jó ég mennyi tó van itt, most mentünk át ismét egyen, mondjuk ez itt elég gyakori dolog, még egy és még egy (20 másodperc sem telt el). Mielőtt bárki megjegyezné, hogy ugyanaz volt, ki kell ábrándítanom az illetőt, ha 120 km/h-val szaggatunk akkor kételkedem a tavak azonosságában.
Az elmúlt hetekben könnyes búcsút vettem a többiektől, a lányok már mind otthon vannak és visszatértek a ’normális’ életükhöz. Kicsit megviselt, hogy egy héten belül legalább 8 búcsúztatót tartottunk, majd másnap irány a pályaudvar. Nem, mielött felnevetnetek, nem a pia miatt. Lehangoló volt a keserédes arcokat nézni és puszit nyomni az arcukra talán életemben utoljára. Nagyon összenőtt a Lansikatu 18 Team…Csupán egyetlen ember maradt itt, Robin, aki szintén átköltözött az erdőbe. Na vajon milyen nemzetiségű a lelkem? Nem, nem kanadai a HIMYM-ből, hanem HOLLAND….hát ezek sosem fogynak el?! Anneke és Nelian már kb 2 hete elhagyta az országot (szerencsére), erre meg, na mindegy. Rákapcsoltunk; 131 km/h. Hétfőn átköltöztem az új ’otthonomba’ az erdő szélére. Teljesen kemping hangulat uralkodik nálunk, elképesztően sok a szúnyog (nagyobbak, lassabbak, mint a magyar verzió és érdekes engem nem szeretnek, bezzeg szegény spanyol csajt majdnem felfalták teljesen). A lakótársaim szellemek, az egyiküket egyszer vagy kétszer láttam, a másik lány csak 13-án jön meg. Szóval nem sok vizet zavarnak úgy általában. Tampere: Maja sajtos kiflivel várt engem, ami nem fagyasztott hanem pékségben készített és mondanom sem kell, hogy GM. Nagyon élveztem a vele töltött időt. A bátyja lakásában laktunk, teljesen ingyen. Sok mindent megnéztünk, igazi turistákat játszottunk, fényképezőgéppel és emléktárgyakkal. Moomin múzeum, egyéb múzeumok, és persze a helyi kocsmák. Életemben először kocsmában csapolt (GM) sört rendeltem. Vasárnap átmentünk Helsinkibe, ahol meglepődtem, mert csak a pályaudvaron annyi ember volt mint az egész városban, Joensuuban. Ijesztő volt a váltás 2 teljes hónap után. Meglepődvetapasztaltuk, hogy Helsinki GM szempontjából elmaradottabb, mint a kis városkánk. Jó ez betudható annak, hogy itt a legtöbb ember bevándorló és saját éttermet nyitottak, mivel a nyelvet nem beszélik, és nem maradt más lehetőségük. Azért így is találtunk megoldást; utolsó ebédünk egy nepáli étteremben volt. A vonathoz készülődve azért ki kellett próbálnom a gyorskaját is; 1 eurós McDonald’s-os sajtburi...
Azóta megkóstoltam a helyi finn ételeket; Karelian pie, barna (fekete) gyűrű alakú kenyér. Igen, mindez nagyon fog hiányozni, vegre normálisnak érzem magam, és nem csak a ‘hova menjünk kajálni és mit’ hangulat uralkodik ay eletemben, azt hiszem bőven van mit behoznia kis hazánknak. Az utolsó menzás kajáimat fogyasztom, és a ‘mit szeretnék még megtenni utoljára’ listámat pipálgatom folyamatosan. Már egy hét sincs hátra. Nem akarom elhinni, hogy visszamegyek. Hiányoztok, de inkább maradnék...
